Egy történet az antikváriumok mélyéről, ahol az ajakápolós lány dolgozik

A családom mindig is nagy könyvgyűjtő volt, erre emlékszem már egészen kicsi korom óta. Igazándiból a legjobb az volt ebben, hogy ha mondjuk nagyszülőkhöz mentünk, akkor ott szinte bármilyen témában több órányi anyaggal voltam ellátva, ami hosszú távon nem bizonyult éppen hátrányosnak, hogy őszinte legyek. Hiszek abban, hogy az ember az alapvető intelligenciáját már egészen fiatalon magára szedi, amit aztán továbbfejleszt és tökéletesít. Mármint olyan ez, hogy persze, kinek mennyi jut, de amúgy is egy észrevétlen, amolyan beépülő ügynökként funkciónál. Éppen ezért örülök neki nagyon, hogy annak idején úgy neveltek és kezeltek, hogy a könyveket mindig igyekezték a figyelmembe ajánlani, sőt megesett, hogy konkrétan a kezembe nyomták, hogy „nesze fiam, ezt most azonnal!” Nem mondom, hogy ez minden esetben kellemes volt, elégre egy kisgyerekről beszélünk, aki inkább maradt volna otthon focizni a barátaival, de ha már így alakult szívesen vetettem bele magamat az irodalomba, elvégre az is jó szórakozás csak sokkal idő- és koncentráció igényesebb mint az általam preferált verzió.

Szerencsére persze jutott bőven lehetőség a másik szórakozásból is. Ha otthon voltam éppen ezért nem is voltam akkora könyv mániákus mint ha a közeli faluban élő nagyszülőknél lennék. Ahogy az imént jelzett távolság is mutatja, azért elég kiegyensúlyozott mértékben voltam értelmiségi és telepi gyerek.

Mára aztán ez a szokás igazán megmaradt bennem és azóta is sokat járok könyvesboltokba vagy éppen antikváriumokba. Szerencsére mióta Pesten lakom ez egyáltalán nem is ütközik semmiféle akadályba, elvégre arrafelé nem számít annyira extrém dolognak akár az sem, hogy kiülsz a térre és olvasol. Szóval ebben a közegben igen jól megtaláltam a helyemet és újra nekiállhattam hódolni a régi kedvencemnek. Ráadásul az egyik antikváriumban dolgozik egy nagyon szimpatikus eladó lány, aki szinte művészi szinten használja az ajakápolót. Vele mostanában el is kezdtünk találkozgatni, annyiszor jártam náluk és végül csak „becseleztem magamat a büntetőterületre”. Szóval most már mondhatom, hogy a régi kissé kényszerű olvasás mindenképpen meghozta a gyümölcsét,, immáron többszörösen is. Ha másért nem, hát az én példámból okulva azt javaslom mindenkinek, hogy kezdjen el szépen olvasni, sosem lehet tudni előre, hogy miként hálálja majd meg a sors…